2009. szeptember 12., szombat

Olsen ikrek




Mary-Kate Olsen nem akar hallani a házasságról.Formázás eltávolítása a kijelölésből






1.Mary-Kate Olsen 1986. június 13-án, egy pénteki napon látta meg a napvilágot Sherman Oaks-ban, Californiában. Mary-Kate két perccel kisebb, mint Ashley. Kilenc hónaposan kezdtek el filmezni, a Full house című sorozatban egy kisgyereket játszottak, mivel Ashley gyakran elsírta magát a kamerák előtt, így eleinte csak Mary-Kate szerepelt. Aztán persze Ash is belejött, akkor már felvátva játszottak. Elkezdődött a karrierjük: apjuk egy ismerőse révén létrehozzák a Dualstar Entertainment produceri irodát, aminek Ashley és Mary-kate tizenkét éves koruktól a producerei. A lányok szülei 1995-ben elválnak, az ikrek anyjukkal, bátyjukkal, Trenttel, és húgukkal, Elisabeth-tel, vagyis Lizzie-vel maradnak. Számos filmjük készült egészen napjainkig. Mary-kate pár hónapot kórházban töltött, mert anorexiás volt, és a szervezetében idegen, droggyanús anyagokat találtak. De hát ez nem csoda, hiszen az ikrek júniuban betöltötték tizenkilencedik életévüket, vagyis több, mint tizenkilenc évnyi munka áll a hátuk mögött! Reméljük, kiheverik a fáradalmakat, és sokat hallunk még róluk.


Egyéb infók:-

Testvérei: Ashley, Lizzie, Trent- Féltestvérei: Taylor, Jake-

Anyja: Jarnette-

Apja: David-

Mostohaanyja: Mackenzie-

Gyűjti a gyertyákat-

Cipőmérete: 38-

Balkezes-

Hobbi: lovaglás, sportolás- Iskola: New York Egyetem (kommunikációs szak)


Kedvencek:- Étel: angyalhaj tészta, cézár saláta- Ital: Pepsi, juice- Film: Igazából szerelem, Willy Wonka és a csokoládégyár- Színész: Ben Affleck, Brad Pitt- Színésznő: Natalie Portman, Drew Barrymore - TV show: Topmodell leszek- TV sorozat: Will és Grace, Jóbarátok, Narancsvidék- Zenei stílus: alternatív, soft rock- Szám: "Hello, I love you" - The Doors- CD: "Ladies of the Canyon" - Joni Mitchell- Előadó: Oasis, U2, The Doors- Újság: Vogue- Sport: tenisz, kick-box- Szín: piros, vörös, kék- Ünnep: Halloween- Ruhadarab: farmer- Kiegészítő: táska- Fagyi: mokka- Rágó: eper ízű


2.Ashley Fuller Olsen 1986. június 13-án, egy pénteki napon látta meg a napvilágot Sherman Oaks-ban, Californiában. Ashley két perccel idősebb, mint Mary-kate. Kilenc hónaposan kezdtek el filmezni, a Full house című sorozatban egy kisgyereket játszottak, mivel Ashley gyakran elsírta magát a kamerák előtt, így eleinte csak Mary-Kate szerepelt. Aztán persze Ash is belejött, akkor már felvátva játszottak. Elkezdődött a karrierjük: apjuk egy ismerőse révén létrehozzák a Dualstar Entertainment produceri irodát, aminek Ashley és Mary-kate tizenkét éves koruktól a producerei. A lányok szülei 1995-ben elválnak, az ikrek anyjukkal, bátyjukkal, Trenttel, és húgukkal, Elisabeth-tel, vagyis Lizzie-vel maradnak. Számos filmjük készült egészen napjainkig. Ashley nem régen részegen szétverte egy szálloda berendezését. De hát ez nem csoda, hiszen az ikrek júniusban betöltötték tizenkilencedik életévüket, vagyis több, mint tizenkilenc évnyi munka áll a hátuk mögött! Reméljük, kiheverik a fáradalmakat, és sokat hallunk még róluk.


Egyéb infók:

- Testvérei: Mary-Kate, Lizzie, Trent- Féltestvérei: Taylor, Jake-

Anyja: Jarnette-

Apja: David-

Mostohaanyja: Mackenzie-

Gyűjti a teddy macikat-

Cipőmérete: 36-

Jobbkezes-

Hobbi: tánc-

Iskola: New York Egyetem (pszihológiai szak)-

Kedvenc városa Párizs


Kedvencek:-

Étel: angyalhaj tészta paradicsomszósszal, rák-

Ital: Sprite, Pepsi-

Film: Mr. és Mrs. Smith-

Színész: Ben Affleck-

Színésznő:Sandra Bullock, Natalie Portman-

TV show: The Apprentice-

TV sorozat: Will és Grace, Jóbarátok-

Kedvenc zenei stílus: rap, rock, swing-

Szám: "She Talkes to Angels" -

The Black Crowes- CD: "X&Y" - Coldplay-

Előadó: Counting Crows, Radiohead, Rolling Stones-

Újság: Vogue-

Sport: tenisz, golf, foci-

Szín: rózsaszín, lila-

Ünnep: Karácsony-

Ruhadarab: nadrág, szoknya-

Kiegészítő: napszemüveg-

Fagyi: csoki-

Rágó: szőlő ízű






1 megjegyzés: